Igyekszem behozni a lemaradást :-)
Ebben a hónapban sikerült annyira feltornázni az (esti) tejemet, hogy hónap végére már nem igazán kellett, vagy ha igen, akkor a reggeli fejésből kapott pluszt. Beállt a napirendünk is.
Sok hason töltött idő, sok háton töltött idő, babakacaj, játékok, fetrengés, forgolódási kísérletek voltak jellemzőek. Már nagylány és iszonyat fura visszanézni a MiniLizi képeket, hogy nem is olyan rég még egy kis rongybaba volt, most meg majd' 6,5 kg-s husigolyó.
3 hós státusz helyett 4 hós lett, minden ok, ahogy a koponya meg a hasi uh-n is az volt. :-)
Fejecskén megjelent a koszmó és helyenként száraz a bőre, de nagyon minimálisan, a doki meg a védőnő szerint ezért felejtős a babauszi, szerintem nem és csak túllihegik, úgyhogy hamarosan kipróbáljuk! :-)
Teljesen összenőttünk a Kicsikémmel. :-)
2015. március 31., kedd
Lizi: 3.hónap
Ebben a hónapban nagy nehezen rászoktattam a Hercegnőt, hogy hason is lehet lenni, így napról napra ügyesebben emelgette a buksiját. Hónap közepén szegénykém rendesen megfázott (ketten együtt), így napi sok orrszi-porszi, tengervizes orrspray és Cebion cseppek lettek barátaink. Mire betöltötte a 3. hónapot, pont meggyógyult és így megkaphatta az oltásokat. Ajánlottak közül a meningococcus C-t adattuk be, az elsőt. Mivel nem találkoztunk a védőnővel, így nem csinálta meg a 3 hós státuszt, de a mázsálás alapján megduplázta a súlyát.
Sajnos volt 4-5 hét az életünkben, 2,5-3,5 hó között, mikor többször is kapott este kiegészítésnek tápszert. Az elsőt végigbőgtem, aztán szépen megbarátkoztam ezzel, de igyekeztem elkerülni.
Óh, és kinőtte az 56-os rucikat! :-)
Sajnos volt 4-5 hét az életünkben, 2,5-3,5 hó között, mikor többször is kapott este kiegészítésnek tápszert. Az elsőt végigbőgtem, aztán szépen megbarátkoztam ezzel, de igyekeztem elkerülni.
Óh, és kinőtte az 56-os rucikat! :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)